Érdekességek bejegyzései 
Stirlingmánia Magyarországon
Korábbi cikkekben már szó volt a strilingmotorokról, hőlégmotorokról (Ministirling gyönyörűségek , A nagy ellenlábas: a stirling-motor). Ezek a "gőztechnológia" riválisaként leírható a hőerőt felhasználó, általában dugattyús-forgattyús mechanizmussal készülő gépek hihetetlenül látványosan, érdekesen működnek, és bizony a steampunk műalkotásokban, tárgyakban, agyament szerkentyűk építésénél nagy sikerrel bevethetőek. Így nagy örömmel talált rájuk még az EuroSteamConos mizéria idején Flamara Halvorsen a magyar Stirling technológiával található fórumra, amelyhez egy blog, a Stirling Technológia is tartozik.
A Stirling Technológia blog egyik szerzője BladeAttila két videó ajánlásával örvendeztette meg szerkesztői postaládánkat. Az egyik egy Golyós és Ringbom Stirling-gép működését mutatja be:
szólj hozzá: Golyós és Ringbom Stirling
a másik pedig egy házi gyártású mini, konzervből készített - tehát ökosteampunk :D - gőzhajó útja (ez a szerkezet egyébként hasonlít Beren Nagy Tamás korábban szemléltetett Viktória "gőzhajójához")
Hasonló gépeket az EuroSteamConon szeptember 29-én terveznek kiállítani a készítők. Úgyhogy, aki élőben szeretné látni működésüket, itt tudja megtekinteni a modelleket.
A stirlinges fórumot pedig nagyon tudjuk ajánlani mindazoknak, akik mélyebben ismerkednének meg a témával. Itt ugyanis olyan mélységekben kukkanthatunk bele, hogy tényleg hogyan építhetünk fel egy komolyabb működésű, például egy igazi alfa Stirling motort.
Joe begőzöl avagy a Sky Defender Joe's Story
Egy újabb játék kerül terítékre, ez is flash, ez sem túl bonyolult és nagyon gőzös.

Akárcsak a Stormwinds-ben itt is a folyamatosan érkező ellent kell megsemmisíteni. A különbség, hogy itt a pályák között vannak átvezető animációk, melyek mosolygásra késztethetik az embert.
Egész pontosan a zsoldos Joe, és a kövér, minden hájjal megkent, bürokráciában jártas mágnás közötti párbeszédek. Akit, mivel pénzeli a hadjáratunkat, kénytelenek vagyunk elviselni. Olykor meg is védeni.
Maga játék nem oly változatos, mint a korábban említett, de bájos a megjelenése, s a humor faktor révén még meglehetősen szórakoztató. Ettől függetlenül nem könnyíti meg a dolgunkat, hiszen annyira gőzpunk, hogy az már szinte szén-punk. Az első pályákon ugyanis lényegében egy feljavított mozsárágyúval kell lőnünk az ellent. Aki szintén ehhez hasonló alkalmatosságokkal lő vissza.
Azért megijedni nem kell, a későbbiek során már nem oly fukar a finanszírozónk, így erősebb és jobb fegyverekre, kiegészítőkre is van pénzünk. Amire szükségünk is lesz, hiszen egyre több és jobban felszerelt ellen érkezik majd.

Gyűlnek szép számmal a léghajók ellenünk, ráadásul még az aranyunkat is lopják!
Aki kedvet kapott egy kis gőzös lövöldözéshez és némi szellemes mosolygáshoz, az itt neki is kezdhet.
Gőzerővel a londoni olimpián
Furcsának hathat, hogy egy steampunk tematikájú blogon az idei nyári olimpiáról esik szó, de a megnyitó ünnepségek performansza mellett nem mehetünk el szemellenzősen. Mondhatják rá sokan, hogy, amit láthattunk a rendkívül szürreális gyermekágyas, óriáscsecsemős, voldemortos, Mary Poppinsos jelenet előtt nem sokkal az bizony valamennyire steampunk volt. Annyira húzhatjuk talán a szánkat, hogy az előadás szándéka inkább múltidézés akart lenni, csak steampunkosra sikerült. Ugyanakkor felmerülhet mindenkiben jogosan a kérdés: hogyan máshogy lehetett volna önkéntesekkel eljátszani a XIX. századi London történetét tíz percben?

Aki látta annak nem mesélek most újat, de aki nem annak muszáj leírni, hogy bizony az idei londoni Olimpia fénykarikáit egy viktoriánus óriásperformansz fémöntödéjében, gyárfüstjében, gogglés - pontosabban itt hegesztőszemüveges - néhol rasztafrizurás kovácsok (és dobosok) verték. Miközben megelevenedett pár "fonó Jenny" és bizony a kapitalizmus törvényeire fittyet hányva cilinderes, barkós úriemberek játszották el gépies mozdulatokkal különböző gyári munkák szakaszait.

Egy kicsit úgy hatott az egész, mintha Marx A tőke (vagy Antitőke? :D) című művét játszanák el színdarab formájában. A kosztümök, a látvány és minden gigantikusnak hatottak. Kiemelném, hogy különösen jóra sikerült Isambard Kingdom Brunel iparmágnás hasonmása. És az egész megalomán kompozícióból már csak maga Viktória királynő hiányzott, akinek a jelenlétét aztán a valódi királynő helyettesítette.
Ami steampunk öltözékek terén feltette a lécet a megnyitó ünnepségen az Noel Fielding, aki egy igazi gótikus hintón érkezett, majd vonult végig görkorcsolyában. Figyelmesebbek észrevehették, hogy ő játszotta a rémálmos jelenetben a "child chatcher" figurát.
Hogy ezek után mi következett. Nos, az utána történtek már más blogra valók. Előnyben részesítjük Mr. Bean rajongóinak bármelyik honlapját.
Szmájlik 1881-ből
Az első emoticonok, szmájlik vagy hangulatjelek bizony nem az információs technológiai forradalom leleményei.
A smájlitörténelem Wikipediás szócikke szerint a Lili című film újsághirdetése volt a New York Herald Tribune 1953. március 10-ei számában az első, mely élt az írásbeli mimikával. Valójában azonban már sokkal korábban kieszelték a szmájlikat, csak pár évtizednek el kellett telniük, mire a hasznukat tudták venni.
1881-ben, több mint száz évvel azelőtt, hogy megjósolható lett volna az írásbeli kommunikáció elterjedésének napjainkban hasonlatos mértéke a Puck vicclap - melynek bizony impozáns borítókat kreáltak (lásd oldalt) - leközölte hasábjaink az első szmájlinak nevezhető karaktertöbbleteket.
Az alábbi ábrán jól kivehető egy vidámság, egy szomorúság, a közömbösség és a csodálkozás szmájli.

A mai emoticonokkal szemben hárman abban különböznek, hogy kivitelezésükhöz több sorra van szükség, és bizony a zárójelek alkalmazásához el kell fordítani 45 fokban a monitort. A XIX. századi közömbösség jellel viszont bátran próbálkozhatunk bármilyen chat ablakban vagy üzenetben.
(forrás: Retronaut)
Tejles gőzzel a hazáért! - avagy a Stormwinds széria
Úgy bizony, egy újabb flash játékot mutatok be. Akárcsak korábban a Dirk Valentine, ez is egy alternatív, gőzős-fogaskerekes történelemben játszódik. A lényegi különbség, hogy ez egy lövöldözős, torony fejlesztős játék, ahol a hullámokban támadó ellenséget kell leküzdenünk. Nem hangzik túl bonyolultnak, de azért kellő kihívást jelent, elhihetitek.
Egy kis kedvcsináló a játékhoz
Mindenki kedvenc nyomozója: Sherlock Holmes...sötét tikai?
Igen, a játék ugyanis, noha a klasszikus történet hangulatát idézi, meglehetősen sötétre és különlegesre sikerült, bár még csupán néhány videó terjeng a neten. A történet ugyanis röviden ennyi:
Főhősünk, miután egy ékszerrablást sikeresen megold, közli vele a jogos tulajdonos, hogy valójában a nyomozó volt a tettes. Innentől kezdve be kell bizonyítania, hogy nem ő volt az, mivel ártatlan...vagy mégsem?

Hogy egy kicsit tisztább - vagy inkább zavarosabb - legyen a kép, íme egy remekbe szabott videó:
Ajánlott nagy felbontásban nézni és figyelni a szövegre is!
Exoskeletonok a "gőzkorból"
Az emberi láb olyan tökéletes a mai nemében, hogy a mai napig robotikai problémát jelent mozgásának utánzása gépek által. De az emberiség már a XIX. században nagyot mert álmodni a téren, miként terjessze ki saját lépéseinek erejét, gyorsabbá tegye a futást, valamint hogyan tegye járóképessé a mozgáskorlátozottakat. Így készültek el a világ első exocsontvázai és járógépei.
GŐZNADRÁG (1820?)
Az első ilyen alkotás tervét, egy úgynevezett edizonád – azaz egy 1820 években írt jövőképet bemutató szatíra – tartalmazza. A Robert Seymour által sétálógép és egyév mindennapokat segítő gőzgépek rajzaival megmutatta, hogy mennyire azt gondolták a korban, hogy mindent megváltoztat a gőz ereje.

A 2012-es World Steam Expo képekben
Idén május 25-28 között került megrendezésre a "Világ Gőz Kiállítás", azaz a World Steam Expo az amerikai Dearbornban, ahol szinte mindenki képviseltette magát, aki az Egyesült Államokban hódol a szubkultúrának. Borzolta a kedélyeket az Abney Park, valamint a Steam Powered Giraffe, a Frenchy and the Punk és Pop Haydn.
A steampunk hírességek között jelen volt G. D. Falksen, Gail Carriger, League of S.T.E.A.M.. Megválasztották 2012 Miss Steampunk Látványosságát. Fura cukrokat és kalapokat lehetett venni, és nem utolsósorban kiállították Steampunk Boba Fett különleges jégsisakját.
A színpadon mindig lehetett mit nézni:

Fotó: Donald Stuckey
Hogyan rajzolj te is steampunkosat?
Igazság szerint, jóformán véletlenül akadtam erre a videóra, de gondoltam megosztom veletek.
Hiszen bárkinek hasznos lehet, aki csak egy kicsit alkotói kedvet is érez magában. Igaz, hogy ez a videó még önmagában nem fog senkiből egy rajz-gurut csinálni, de ha van egy kis angoltudásod, akkor hasznos dolgokat lehet belőle leszűrni.
Egyébként sok egyéb trükk is látható benne, szóval hasznos 22 percet lehet eltölteni
A Rézfánfütyülő Gőzangyalát micsoda legyező!
Aki jelent volt legutóbbi találkozónkon, aki testközelből is megismerhette ezt a csodás hatalmas óramutatókból álló rézremekművet, amely Hermeczi Olívia keze munkáját dicséri.
Olívia ötvösnek tanul, és már most lenyűgöző munkákat csinál (többek között akár láncinget és láncfehérneműt is).
Steampunk legyezőjén tíz nap leforgása alatt napi hét órát dolgozott, mire megalkotta.

Rezes-csipkés "légyelűző"

Középen Olívia remekművével

A városligeti kápolna előtt
A fedő és a hátlap 2mm-es réz lemezből vannak, a többi ág 1mm-es réz lemezből készült. A készítés technikája fűrészelés. A tetején látható minta az egy gótikus M betű lenne és a Memento Mori "Emlékezz a halálra!" mondatot hivatott képviselni. Azt ígéri, ha sikerül összehoznia nemsokára egy hasonlót készít vasból.
-----
Fotók: Hermeczi Olívia és NoviNowotny
Gőzösen trendi a fekete
Az SCAA - amerikai kávészakértő szervezet - a 2012-es Nemzetközi Kávés Különlegességek EXPO-ján a Legjobb Tea- és Kávékészítő Berendezés Nagydíjával az Alpha Dominche Steampunk eljárását díjazta.
Ez azt jelenti, hogy már nemcsak a divat terén hódít a steampunk, hanem az forró italkészítés terén is.
Az Alpha Dominche berendezése egy XXI. századi változata annak a szifonos kávéfőzőnek, amelyet korábban már bemutattunk.
Ultravékony kávéfőző rendszerének segítségével bármelyik pultos akár négy különböző kávéfélét tud elkészíteni egyszerre alig harminc másodperc alatt.
A hihetetlen kávéfőző Európának egy darabig még csak videón jelent élményt. A berendezést Észak-Amerikában ősszel mutatják be a nagyközönségnek.
Alpha Dominche from khristian bombeck on Vimeo.
További részletek az Alpha Dominche honlapján.
Nézd meg a magyar bajuszt!
A XIX. század végén nem is vették férfiszámba azt, akinek nem volt bajsza. Erről a témáról olvashattok a Múltidézők Találkozók blogján. Ennek tudatában szeretnénk Titeket egy bajuszos rendezvényre, azaz pontosabban filmvetítésre invitálni a A budapesti DocuArtba, holnap április 27-én, este 20 órai kezdettel.
"A Magyar bajusz (2012, 39 perc) a 2010-ben a DocuArt által szervezett myDEER workshopon lezajlott projektfejlesztési munka eredménye. A színes magyar doku azt meséli el, hogy tíz éve német nyeri a magyar bajusz kategóriát a Európai Bajusz Bajnokságon. Ám a magyarok elindulnak, hogy megmutassák, milyen is az igazi magyar bajusz, és megszerezzék a trófeát. „Mert nem csak szőr a Magyar Bajusz!” Az esemény ingyenes, de a szervezők szívesen fogadnak adományokat, amivel a rendezőt és a DocuArt nonprofit alapítványt támogathatjuk." (forrás: Est.hu)
Egy kis kedvcsináló a könnyed péntek esti bajszoskodáshoz:
És egy kis ízelítő abból, milyen volt az idei nemzetközi bajusz- és szakállverseny:
Steampunkos helyek Magyarországon: Városi Tömegközlekedési Múzeum
Tavaly indítottunk el azon sorozatokat, ahol a magyar steampunkos helyeket gyűjtjük össze. Hogy miért? Például a helyszínek kiváló fotózási lehetőséget biztosítanak, érdekesek számunkra, és ha ezeken a helyeken járunk, akkor úgy érezhetjük, mintha időutazáson vennénk részt.
Korábban már sokszor szó volt a blogon és Facebookon is az Istvántelki Főműhely vonattemetőjéről, a Vasúttörténeti Parkról, a Közlekedési Múzeumról, a az óbudai gázgyárról, és az Öntödei Múzeumról, de ilyen a Városi Tömegközlekedési Múzeum is Szentendrén, amelyet Nagy Norbert (nanoimpala) olvasónk ajánlott figyelmünkbe.
Steampunk a Skyrimben?
Valami olyasmi. No, azért nem kell túl komolyan venni, csupán arról van szó, hogy néhány, a programozásban jártasabb illető alkotott egy-két mod-ot. Amit hellyel-közzel lehet sztimpanknak is nevezni.
Kóstolónak íme egy western...ömm...izé...dwemer puska és kézimozsár.
Egyébként, akinek meg van a játék (vagy kedvet kapott hozzá), könnyen megvalósíthatja ezen jópofa változtatásokat. Letöltjük a fájlt majd a játék fő "Data" mappájába helyezzük. (Elvileg, mert én letöltöttem egy mod-ot, de az valahogy nagyon nem akar működni.)
Dishonored - Miszticizmus, clockpunk, teslapunk, cyberpunk, steampunk, valamint árulás, politika és természetesen bosszú
Igen, jól olvassátok, nem tévedés ez mind-mind szerepel egyetlen játékban. A Bethesda stúdió, (akik az Elder Scrolls szériát is megalkották) ismét kitett magáért. Ugyan még csak néhány videó és pár infó morzsa van a játékról, de azok alapján meg merem kockáztatni a véleményem: A Skyrim elbújhat egy sötét sarokba, és sírdogálhat a félelemtől.
A Titanicra emlékezünk
Száz éve történt az RMS Titanic tragédiája, és most még a csapból is a Titanic folyik. A kilencvenes évek nagysikerű Titanic filmjét újravetítik természetesen 3D-ben, továbbá Titanic beöltözős találkozókat tartanak, Titanic emlékexpedíciók indultak az óceánon (amelyek reméljük nem jutnak Titanic sorsra), és rengeteg írás, cikk jelenik meg a Titanicról. Kiemelnénk az Index Percről-Percre tudósítását, ami a magyar múltidézések közül talán a legötletesebb.
Epic steampunk macskák
G. D. Falksen - jeles steampunk szerző - legújabb könyve macskamánra sikerült. Íme pár Evelyn Kriete által rajzolt puhapracli a kínálatból:
Abe Lincoln a Vámpírvadász - Hamarosan a mozikban!
Láttuk hogyan játszódott a Büszkeség és Balítélet egy zombiapokalipszis közepette, és olvashattunk Európa Nagyanyjáról, mint démonvadászról. Abe Lincoln története sajnos még eredeti nyelven sem mondható jó áron beszerezhetőnek kis hazánkban, de a lustáknak amúgy sem kell majd sokáig várni, hiszen a Mozifilm végre elkészültnek látszik.
A filmet külföldön nyárra ígérik, így ha minden jól megy ősszel már talán mi is izgulhatunk ahogy a rabszolga felszabadító elnök, a vérszívók ellen küzd. Részemről zseniális ötletnek tartom, ahogy az Abe Lincoln-féle "favágó" mítoszt a történetbe szőtték.
Amíg várunk, addig pedig itt a trailer.
Ajánló John Carter mániásoknak
Ugyan nem tekinthető steampunknak, de századforduló körüli sci-finek már igen, éppen ezért határesetként. Ha nem is elemezzük agyon a filmet és az eredeti regényeket legalább illik megemlítenünk, hogy a John Carter végre a mozikba került, na meg ha látjuk a 3D-t, akkor legalább egyszer nézzük meg, mit hozott össze Burroughs sztorijaiból a Disney stúdió.

Fanatikusoknak ráadásul van egy jó hírünk a steampunkkal és régi sci-fi irodalommal foglalkozó Cory Gross a Voyages Extraordinaires blogon részletesen, több bejegyzésben foglalkozik az eredeti John Carter regényekkel, magával a filmmel, és a film előzményeivel. Így akit érdekel, mi is áll a hátterében a John Carter mániának látogasson el mindenképpen az Extraordinaires-ra.
Hogyan csináljunk menő steampunk feliratot?
Akik művésziskolába járnak vagy jártak talán találkoztak egy olyan tantárggyal, hogy betűrajz. A betűrajz lényege, hogy egy adott szó jelentését a tipográfiát kiegészítő, annak a részévé váló képekkel is megfogalmazzuk, kifejezzük.
A Webgraphics oldalán egy ügyes tutorial, sajnos nem teljesen kezdő Photoshopmániásoknak megmutatja, hogy a steampunk szó punk részét, hogyan lehet látványosan, izgalmasan és kreatívan betűrajzként megvalósítani.
Ha van időd, és természetesen kedved magad is nekiállhatsz megcsinálni, hogyan nézne ki a Te STEAMPUNK betűrajzod, mert amellett, hogy ez egy okos játék a kreativitást és az ügyességet, ráadásul a rajzkészséget is fejleszti.
Ha csináltok valami hasonló munkát, küldjétek be nekünk a sztpunk@gmail.com címre, és megmutatjuk a blogon és Facebookon is a többieknek! Ha pedig nagyon-nagyon jól sikerül, akár a budapesti EuroSteamCon plakátjaira, bannerjeire is felkerülhet!
Újabb steampunk videoklip
Bár inkább régi, most találtam rá erre a gyöngyszemre... vagyhát inkább olyan Petőfiszemre mert a Minek nevezzelek? a legjobb definíció.
Bár nem vagyok oda a steampunk mai modern pop"kultúra" által való meggyaláztatásáért, az oroszoknak szabad... Fóleg ha ilyen beteg módon csinálják. Kicsit nyomi a zene kicsit a klip is de orosz és megvan a maga karaktere.
A címe БЛОНДИНКА szabadfordításban szöszike
Oviba költözik a steampunk
A steampunk "mainstreamesedése" tovább folytatódik. Erről tesz tanúbizonyságot az új Mattel "horrorbarbie", nevezetesen Rebecca Steam Monster High. Rebecca nagyon kék és nagyon "gugglis". Mindenhonnan elkésik, mert rosszul van az órája "felhúzva". Ezeken kívül elmondható róla, hogy kedvenc színe a réz, van egy mechanikus pingvinje, akit Penny kapitánynak hívnak.

A baba azt bizonyítja, hogy a steampunkot nem elég korán kezdeni, vagy, hogy nem is kell olyan sokáig várni, és máris ellepik a terepet a legifjabb gőzmániások.
forrás: Steampunk.com
Steampunk Hastánc a Tattoo expo-n!
Idén, április elsején kerül megrendezésre a Tattoo expo és Motor kiállítás a hungexpon, ahol ezúttal a Gótikus hastáncosok jóvoltából Steampunk kategóriában is indulnak a versenyzők.

Étteremajánló Torkos Csütörtökre
Február 23-án újra Torkos Csütörtök Magyarország éttermeiben. Azt kell erről az ajánlatról tudni, hogy aki erre a napra foglaltat asztalt, az féláron ehet és ihat az étel- és itallapról.
Amikor nekiálltam összeszedni, milyen torkos lehetőségek kínálkoznak olyan budapestiek számára, akik kedvelik a nosztalgiát vagy a steampunkot, akkor azt hittem, egy-két talán részben ajánlható helyszínt találok. Szerencsére azonban három étkezde már eleve vonatokhoz kötődik, így steampunkoknak telitalálat, a többi pedig a századfordulós és XIX. századi múltidézés hangulatában várja a korgó gyomrúakat.
VAGON ÉTTEREM:
Budapesti éttermek közül elsősorban a Vagon Éttermet ajánljuk figyelmetekbe, ami valójában egy vonatkocsin létesült a Déli Pályaudvarral szemben. Sajnos már itt is igyekezni kell az asztalfoglalással, mert e bejegyzés szerzője, amikor e bejegyzést írta már úgy látta a Vagonnak 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23 órára már nincs szabad asztaluk.
Ilyen a Vagon belülről:

forrás: Facebook
Cím: 1013 Budapest - I. kerület, Vérmező u.
GYERTYAFÉNY EXPRESSZ:
A torkos napra a MÁV Nosztalgia is készül egy másik vasúti kocsival. 18 órától éjfélig ugyanis féláron nyitva a Gyertyafény Expressz. A Nyugati Pályaudvarról tudjátok megközelíteni. A programra a Vasúttörténeti Park honlapján is jelentkezhettek.
Készülni kell arra, hogy ha ide betérsz az egy főre ötezer forintba kerül, de ezért a pénzért a következő szolgáltatást kapod:
"A Gyertyafény Expressz vendégeit a Budapest Nyugati pályaudvar patinás hangulatú „Királyi várótermében”, amely a Nyugati téri parkoló felől közelíthető meg, Welcome pezsgővel várjuk, 30 perccel a vacsora kezdete előtt.
A vonatra felszállni a pezsgős fogadás után a Budapest Nyugati pályaudvar 9. vágányán lehet.
Romantikus hangulatban, ízletes ételek és minőségi borok mellett nosztalgia étkezőkocsiból álló luxusszerelvényében 2 órányi gasztronómiai élményben lehet részük mindazoknak, akik e sajátos múltidéző atmoszférára vágynak.
A nosztalgia étkezőkocsiban - a gyertyafényes vacsora ideje alatt - „sommelier” kínál finom borokat a háromfogásos menühöz, és annak vegetáriánus változatához.
Az étkezőkocsiban elfogyasztott vacsora után, lehetőség van felfedezni, a vonat történelmi kocsijait, a búcsúitalt, pedig a vonat mulató kocsijában, az Orfeum kocsiban, fogyaszthatják el vendégeink."
forrás: MÁV Nosztalgia
Cím: Budapest, Nyugati Pályaudvar
Megtalálták a vaskancellár és egy XVIII. századi ember "hangját"
Szenzációs viaszhenger felvételeket fedeztek fel nagyjából 120 éves viaszhengereken, melyeket Thomas Edison New Jerseyben fekvő vidéki házában őrzött.
Első alkalommal hallható a XXI. században Otto von Bismarcknak (1815-1898), a XIX. századi történelem egyik legmeghatározóbb alakjának a hangja egy most felfedezett hangfelvételen.
Az egykori német kancellár az egyike azoknak, akik felszólalnak azon tucatnyi mintegy 120 éves viaszhengeren, amelyeket Thomas Edison New Jerseyben fekvő vidéki házában őrzött. A hengereken zene és a kor méltóságainak hangja is hallható.
A beszélők közül az egyik személy - Helmuth Karl Bernhard von Moltke - még a XVIII. században született, valószínűleg ő az egyetlen a kortársai közül, akinek felvétel őrzi a hangját.
A dugópuhítótól az ózonizátorig
Szeretnék bemutatni egy ingyenes, alkimista hangulatú kiállítást. A fenti cím nem a valódi (hivatalos) címe a tárlatnak. Bár a valódi alkimista időszaknál későbbi, jellemzően a 19. században használatos eszközöket láthatunk. Ezek mind fizikához és kémiához köthető, többnyire még ma is működő képes eszközök. Egy részük a korabeli háztartásban is előfordult (mint pl. az első képen látható szénszálas izzólámpa), de természetesen sok valódi kémiai eszközt is látni. Utóbbiak talán még izgalmasabbak. Az itt látható tárgyak nagy része még úgy készült, hogy jó legyen használni, és jó legyen ránézni is. (Állítólag ma is törekednek ilyesmire az ipari formatervezők.)
A szénszálas izzóról mindenki hallott, de ma már nagyon ritkán lehet látni egy-egy valódi példányát. Ezek állítólag tovább égtek, mint a mai izzólámpák. Bár szerényebb fényük volt, és folyamatosan sötétedett a búrájuk a belülről kirakódó széntől. (Bizonyos összeesküvés elméletek már ennél a tárgynál elkezdődnek.)
Stirlingpunk
Már többször is bemutattuk a blogon a Stirling-motort, a gőzgépek nagy vetélytársát A nagy ellenlábas a Stirling-motor ; Ministirling gyönyörűségek
Azért ismételjük át, mi is az:
"A Stirling-motor vagy más néven hőlégmotor, külső hőbevezetésű hőerőgép, általában dugattyús-forgattyús mechanizmussal készül. A belsőégésű motorokkal szemben a Stirling-motor hőforrása nem a hengerben elégő fűtőanyag, mint az Otto- és Diesel-motoroknál vagy a gázturbinában, hanem a motoron kívül van. A hőátadási folyamat lehetővé teszi, hogy az összes hőerőgép közül a legjobb hatásfokot nyújtsa: hatásfoka megközelítheti annak az ideális Carnot-körfolyamatnak a hatásfokát, mely az alkalmazott szerkezeti anyagoknál gyakorlatilag elérhető. (A termikus hatásfokot a hőmérséklet határolja le).
A motort Robert Stirling lelkész találta fel 1816-ban, aki az első gépeken lényeges újításokat dolgozott ki, az első szabadalmat adta be és később segített mérnök fivérének, James Stirlingnek a további fejlesztésben."
Nem minden steampunk, ami annak látszik
Professor Elementalt és Mr. B.-t megihlette a Regretsy blog Not Remotely Steampunk (régebben Things are Not Steampunk kategóriája) ezért írtak egy dalt a steampunk "elnemsteampunkosulása", pontosabban a steampunk elszappanosodása ellen.
Kávéfőző nosztalgia
Azt ajánljuk pár percre - egy finom fekete erejéig -, felejtsétek el a legújabb pingvin vagy téglalap formájú kapszulás gépeket, vagy az italkiadó automatákat. Van, amikor a kávéfőzés folyamatát figyelni is élvezet, és a várakozás nem telik el esztétikai élmény nélkül.
Vidocq műhelye
A Vidocq című film (2001) sokaknak ismerős lehet. A blogon már volt egy rövid bejegyzés a filmről. De Vidocq valódi személye talán kevésbé ismert annak ellenére, hogy Vidocq önéletrajza magyarul is megjelent. (Vidocq. Egy kalandor a múlt századból, Gondolat 1970. 348 oldal.)
Vidocq munkája alapozta meg a korszerű titkosrendőrséget. Ő kezdte el a bűnözőket valóban ,,tudományos” hatékonysággal elfogni, és (akárkülönböző cselekkel) vallomásra késztetni.


































.gif)
%20(1).jpg)



