2011. november

Szabó Levente: Irreverzibilis

Magyar steampunkos képregényt is hoz a december 11-i Hungarocomix a Képes Kiadó jóvoltából. Jól mutat a csizmában utólag, vagy éppen majd a karácsonyfa alatt.

A címe Irrevezibilis, és pár kockát megtekinthettek belőle a kepregeny.net-en.


Ajánló ollózva: "Friss történetünk ezúttal a tudomány sötét bugyraiba vezet, ahol éppúgy lelhetünk emberi gonoszságra, mint bármely birodalmi polgár életében. Épp egy heves vitába csöppenünk a Tudományos Akadémián, amelyen felkérik a nemrég visszatért Lord Craightont új felfedezésének ismertetésére. Az elmúlt hetekben már komoly hírverés előzte meg a bejelentést, számos támogatót szerezve, de még több ellenséget: az előadáson ott találjuk Lord Appletont, a konkurens Heinmann-elmélet szaktekintélyét, aki nem mulasztotta el a lapokban éles kritikával illetni az “áttörést”. A bemutató ellenséges hangulatával mit sem törődve, Lord Craighton megtartja előadását (ami egy visszaemlékezést is tartalmaz a vadregényes Peremvidéken tett utazásáról) az egyenlőtlenségi tétel negyedik dimenziós hatásairól… Ám egy nem várt fordulat végzetes és megcáfolhatatlan bizonyítékkal szolgál minden kétkedő számára… (forrás: kepregeny.net)"



Bőregér Háttérkép Pályázat

 

Steampunkosok figyelem!
A Bőregér Kft. egy pályázatot hirdet.
A jövő évi katalógusunkban szeretnénk  2 oldalon keresztül steampunkos termékeket bemutatni,amiket mi gyártunk.
Ehhez szeretnénk egy steampunk/viktoriánus stílusban készült háttérképet.
Akié a legjobban sikerül,nemcsak,hogy megjelentetjük a katalógusunkban,hanem ajándékot is kap (kép mellékelve),ami egy általunk készített steampunk stílusú karkötő.
Tehát rajzoljatok,tervezzetek,montázsoljatok!
A kész műveket erre a címre várjuk december 31-éig:

A Bőregér Kft. webáruház egy pályázatot hirdet.

"A jövő évi katalógusunkban szeretnénk 2 oldalon keresztül steampunkos termékeket bemutatni, amiket mi gyártunk.

Ehhez szeretnénk egy steampunk/viktoriánus stílusban készült háttérképet.

Akié a legjobban sikerül, nemcsak, hogy megjelentetjük a katalógusunkban ,hanem ajándékot is kap, ami egy általunk készített steampunk stílusú karkötő (ezt mutatja a kép).

Tehát rajzoljatok, tervezzetek, montázsoljatok!

Az elküldendő háttérkép technikai adatai:

A/4-es, vagy kb 2500pixeles (széles), min. 300DPI, CMYK, 12 minőségű JPG."

A kész műveket erre a címre várják december 31-ig:

boreger96kft@gmail.com


írta: automaton_aliza, 2011. nov. 30. 15:43 - címkék: bőregér, pályázat, steampunk és kategóriák: Elektronikus Hírmondó - 2 komment

Tetszett, főoldalra ajánlom!


Gina ékszerei

 

Gál Georgina lelkesen küldött pár képet alkotásairól, ezeket osztanánk meg veletek.

Gál Georgina vagyok, 5 éve készítek ékszereket és rajongok a különlegességekért. A steampunk stílus 1 éve ragadott meg és azóta készítek ebben a stílusban is fülbevalókat, medálokat, gyűrűket.

Gina öt éve készít ékszereket, és rajong a különlegességekért. A steampunk stílus egy éve ragadta meg, és azóta "gyárt" ebben a stílusban is fülbevalókat, medálokat, gyűrűket, amelyeket szeretne nektek is megmutatni.

 

Elolvasom »


írta: automaton_aliza, 2011. nov. 29. 20:56 - címkék: divat, ékszerek és kategóriák: Képtár - még nincsenek kommentek

Tetszett, főoldalra ajánlom!


Te milyen steampunk karakter lennél?

Ígértem, hogy írok pár szót a Csillag Attila rendezte Az Őrzők - posztapokaliptikus dark fantasy című filmről, ha már a hétvégén volt szerencsénk nagyképernyőn, házimozis jelleggel megtekinteni.

 

Az Őrzők from WildungPhoto on Vimeo.

 

<p><iframe src="http://player.vimeo.com/video/29672094?title=0&amp;byline=0&amp;portrait=0" width="560" height="315" frameborder="0"></iframe></p>
<p><a href="http://vimeo.com/29672094">Az Őrzők</a> from <a href="http://vimeo.com/user7497059">WildungPhoto</a> on <a href="http://vimeo.com">Vimeo</a>.</p>

Elolvasom »


írta: automaton_aliza, 2011. nov. 24. 19:50 - címkék: Az Őrzők, film, kritika, steampunk film és kategóriák: Film - 2 komment

Tetszett, főoldalra ajánlom!


Csengetett, Mylord és a WC világnapja - Beszámoló a III. Anakronista estről

A címben nem lehangolás végett szerepel a WC világnapja kifejezés, november 19-én ugyanis tényleg a vízöblítéses WC-t ünnepeltük, amely egy igen fontos - ráadásul viktoriánus - találmány, csak az illem kedvéért rendszeresen megfeledkezünk róla.

Először is, mielőtt belevágnék a lecsóba, meg szeretném köszönni ezt az estét a szervezőknek: Vincentnek (a képen ő látható, amit pózol ezzel a "múmiafejjel"), Eszternek, B. Balázsnak és Flamarának. A rendezvény nem nagyon jöhetett volna létre az ő közreműködésük nélkül. Az estet ezúttal az Aloé Caféban szerveztük meg. Szeretjük ezt a helyet, akkor is, ha néha nagyon zsúfolt éjszakánként. Elégedettek vagyunk a kiszolgálással, fantasztikusak a koktéljaik, és le a kalappal, hogy ennyire türelmesek hozzánk.

Elolvasom »



224 éves lenne Louis Daguerre

Ma sokan úgy ismerik Louis Daguerre vegyészt, mint a fényképezés feltalálóját, de valójában nem ő készítette az első fényképet - hiába ünnepeljük meg Doodle-n -, csak a dagerrotípia technikájának tökéletesében volt szerepe.

A XIX. század elején, amikor Joseph Nicéphore Niépce-szel nekilátott az első fényképezőszerkezet létrehozásához, már régóta ismerték a camera obscura - azaz a sötétkamra - elvét. Fényérzékeny papírok is léteztek már, így szinte a levegőben lógott, hogy rájöjjenek a fényképkészítés titkára.

 

Akiről nem maradt fenn fotóportré,

és akiről valószínűleg nem készít sose Doodle-t a Google: Nicephore Niépce


Daguerre első találmánya már közelített a fényképezés természetének felleléséhez. Mivel színházi díszletfestő volt, így egy olyan szerkezetet dolgozott ki, mely által a kép idő- és térbeli változása érzékelhető. Ezt úgy érte el, hogy egy áttetszővé tett kép mögé vékony selyemvásznakat helyezett. Ezeket világította meg fénnyel, és mozgatta zsinórral, hogy a természeti jelenségek hatásait érzékeltesse.

 

Louis Daguerre - a közös találmányon gazdagodott meg

 

Elolvasom »



Dobozváros - kiállítás- és könyvnyitogató

 

Hivatalosan is megjelent Lakatos István Dobozváros című meseregénye.

Ehhez kapcsolódóan a Három Hét Galériában tartanak könyvbemutatót Budapesten a Bartók Béla út 37. szám alatt november 23-án 19 órától. Aki nem érne rá elmenni, annak később is van lehetősége megtekinteni a könyvhöz kapcsolódó tárlatot december 17-ig (szintén ugyanott).

Hogy miről szól maga a regény?

"Lakatos István meseregényében egy nem túl szép napon egy Zalán nevű kisfiúékhoz beállít egy Székláb nevű öregember, és azt állítja, hogy a szülei már nem az igaziak, hanem másolatok. Székláb elmeséli a kisfiúnak: szüleit elrabolták a dobozvárosiak, ezért vele kell mennie. Zalán nem tehet mást, mint útra kel az ismeretlen öregemberrel, mert csak így lát esélyt arra, hogy viszontlássa az igazi szüleit. Miután alaposabban megismerkedik Székláb birodalmával, egy családnyi vízimanóval és Jónással, a kecskével, még előtte áll, hogy sárkányokkal is találkozzon Dobozvárosban. Lakatos István könyve kalandos, varázslatos és szívhez szóló történet tíz éven felüli gyerekeknek." /Libri/

Már nagyon vártuk, így biztosan írunk róla még a későbbiekben.



III. Anakronista est - progamajánló

 

Gondolom, sokan felvetették magukban a kérdést - akik jártak már Facebook oldalunkon, vagy itt a blogon - : Vajon, mi készül e hét szombaton - november 19-én - a budapesti Aloé Caféban? Kávé, kapucsínó, forrócsoki, melanzs és sok-sok koktél az biztos, lesznek a képen láthatóaknál sokkal csinosabb hölgyek, és ezeken kívül akkor rendezzük meg III. Anakronista estünket is.

Az est témája egy furcsa egyveleg: A Csengetett, mylord! sorozat kapcsán korszakok tekintetében a 1920-as évek stílusára esett választásunk - tehát illik ezt az öltözékben érzékeltetni -, ezt kavarnánk össze amennyire sikerül a steampunkkal. (Merész vállalkozás, mivel, ami az 1920-as vagy az 1930-as évekre esik az általában a dieselpunk inspirációs korszakának az "eleje", persze vannak kivételek, ilyen lesz a Leleményes Hugó is, igaz a jövő év még messze van.)

Programok:

- Bejelentjük és díjazzuk a Jövőfeltaláló pályázat nyerteseit;

- Levetítjük Az őrzők című – posztapokaliptikus dark fantasy magyar steampunk filmet;

- Nyitott és jókedvű irodalmi est -

Társaságunk önkéntes szövegelései után bárki magához ragadhatja a lehetőséget, hogy megosszon egy-egy költeményt, novellarészletet, amiről úgy gondolja, illik az est hangulatához, illetve némi-nemi módon steampunkosnak tekinthető.

Közbeékelt izgalmak:

Koktélozás, iszogatás, eszegetés a kipukkanás határáig, illetve, amíg a bukszánk bírja.

Belépő:

Nincs - helyette 1500 Ft fogyasztás!

Kezdés:

Délután 17:30. Befejezés: amíg maradni szeretnétek.

Helyszín:

Budapest, VI. kerület, Aloé Café, Zichy utca 37. (Oktogon felől egyszerű megközelíteni.)


Nagyobb térképre váltás

Facebook event


írta: automaton_aliza, 2011. nov. 15. 22:50 - címkék: naptár, progamajánló, program, találkozó és kategóriák: Találkozók - 3 komment

Tetszett, főoldalra ajánlom!


Cool Gear bemutatja: Magyar Steampunk Laptop

 

Mindenféle ajnározó szöveg helyett álljon itt Vörös Zoltán, azaz Cool Gear - Steampunk Jócucc - alkotójának megjegyzése a Facebookról:

"Vajda Márton adott a kezembe egy HP Compaq 6720s Laptopot. Alakítsam át. Elvállaltam, de sokkal több munka és idő kellett hozzá, mint vártam. De neki volt türelme, és érdemes is volt várni: A világ legdurvább Steampunk laptopját kapta. Köszönöm Datamancer útmutatóit. A képek bemutatják, ajánlom a videót is megtekinteni róla."

Videó, hogy ámuljunk, bámuljunk:

További képek Facebookon



Ez történt Emerald Cityben

 

Múlt héten tartották az Emerald City Steampunk Expót a Kansas-i Wichitában. Távol van tőlünk, de mindig érdemes megnézni, hogy mi történik távoli földön a steampunkokkal.

Az Wichita Kansas Eagle helyi online napilap szerint ez egy olyan rendezvény volt, ahol Leia hercegnő találkozott a Wild Wild West hangulatával. Volt itt is animéskedés, mindenféle geek dolog, videojátékozás, de ahogy lenni szokott azon a területen még "reneszánsz vásár" is.

Emerald Cityben a steampunk szubkultúra megélése nem korhatárhoz kötött a fotók alapján középkorúak is próbálkoznak a beöltözéssel. Ezenkívül, ami átjött a "helyi híradó" videójából: a kansasi steampunkok nem tűnnek beképzeltnek, inkább aranyosak és kedvesek, a legfőbb mániákusai: a "csináld magad szellemnek", és mindenkinek van valami titkos fegyvere.

(Sajnos nincs embedelési lehetőség, így csak linkelni tudom, kattintsatok a képre!)



Kártyapakli az automaták aranykorából

 

A Magic - bűvész - blogon tegnap egy lenyűgöző kártyát mutattak be. Akinek eddig nem volt kedve kipróbálnia magát a kártyatrükkökben, meg az alap bűvészkedésben - vagy éppen eddig sose gyűjtött kártyát -, ez a pakli - de elsősorban az ajánlócikk - biztosan meghozza a kedvét a kártyamániához.

A pakli mindenféle titkot rejt, amiről itt olvashattok.

A pakli készítői saját állításuk szerint inspirációként Jean Eugène Robert-Houdin - nem összetévesztendő a magyar származású Houdinivel! - automatáihoz nyúltak. Houdin amúgy egy igen arányos termetű fickó volt.

A viccet félretéve egy külön posztot megérdemelne élete és munkássága. Ifjúkorában már vérbeli óramániás, így nem csoda, hogy mindenféle izgő-mozgó szerkezeteket épített. Illúzióival a XIX. század közepén egész Európát "elvarázsolta". Az ő egyik trükkjét - a csodálatos narancsfát - használja Az illuzionista című film mágusa.



Kontakt és Médiaajánlat

A szt!mpank blog 2008. októberében indult a steampunk szubkultúra népszerűsítése céljából a freeblog.hu blogszolgáltató alatt. A blog nyomán jött létre a Hungarian Steampunk Community társaság.

A blog tartalmaira, beleértve ebbe a saját képeket Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Így add tovább! 2.5 Magyarország License érvényes.

Az oldal Google Page Rankje jelenleg 4-est kapja a tízből.

Dsl Dynamic Pool Szolnok, Magyarország a Microsoft-IIS/7.0 szerver lokációja. Nagyjából 2 080 egyedi weboldal van amely hivatkozást tartalmaz erre. Internet/Ingyenes szolgáltatások a DMOZ kategóriai. A felhasználók többsége Magyarország, Kína, Románia, Szlovákia (Szlovák Köztársaság)-ból. A szerver gyorsabb a megmért weboldalak 57%-ánál, 1274 millimásodperc esetén. A kulcsszavak listájához tartoznak, Legfrissebb, Naptár, Tumblr, Linkek, Boltok, STEAMPUNK TALÁLKOZÓ: febuár 26!, cikkünk, naptr, steampunk tallkoz. A weboldal utf-8 character set-tel van kódolva,
Sztimpank.freeblog.hu IP 'Internet Protokoll' száma 88.209.249.54. Amelynek a földrajzi lokációja 47.18, 20.2. 31.70 százalék az összes felhasználó között Budapest városból származik. Nagyjából 892 380 havi látogatója van, amelyek átlagosan 2,35 oldalt néz használatonként. "Alice Gőzországban American Mcgee's Alice // Szt!mpank A", "Ada Byron Címke // Szt!mpank A Magyar Steampunk Blog", "Csináld Magad Gőzgépek // Szt!mpank A Magyar Steampunk Blog", "First European Steampunk Festival Címke // Szt!mpank A Magyar", "Videók Kategória // Szt!mpank A Magyar Steampunk Blog"-on keress oldalakat

Nagyjából 2 080 egyedi weboldal van amely hivatkozást tartalmaz erre.

A felhasználók többsége Magyarország, Kína, Románia, Szlovákia (Szlovák Köztársaság)-ból. A magyar látogatók 30%-a Budapestről érkezik.

A szerver gyorsabb a megmért weboldalak 57%-ánál, 1274 millimásodperc esetén.

Az oldalnak nagyjából 892 380 havi látogatója van, akik átlagosan 2,35 oldalt néznek használatonként. (lásd: Bizinform)

Facebook oldalunk, ahonnan rendszeresen érkeznek látogatók: http://www.facebook.com/pages/Hungarian-Steampunk-Community/260762056526

Kontakt:


írta: automaton_aliza, 2011. nov. 11. 16:26 - címkék: kontakt és kategóriák: -

Tetszett, főoldalra ajánlom!


Győzzed gőzzel! - Steam Birds

Korábban már bemutattam egy steampunk témájú flash-játékot, név szerint a Dirk Valentine-t. Most azonban nem egy ügyességi, hanem egy stratégia játékot szeretnék ajánlani.

Ez pedig nem más, mint a Steambirds. A játékban repülőgépek útirányát és támadási taktikáit kell körönként megtervezni. Ami engem illet, nekem nagyon tetszett, de szerintem túlságosan is nehézzé válik az ötödik, hatodik pálya után. Azonban, meg kell hagyni nincs túl bonyolítva, s egészen hihető alternatív történelmet ad a játék háttere.

Ez a kép fogad kezdésként.

S nagyjából így néz ki egy "akció".

Aki kedvet kapott hozzá, az itt ki is próbálhatja.

(Az eredeti bejegyzés szerzője: Nowotny)


írta: automaton_aliza, 2011. nov. 11. 14:44 - címkék: játék, steam birds, steampunk és kategóriák: Játék - még nincsenek kommentek

Tetszett, főoldalra ajánlom!


Egyszervolt feliratok kitalálósdival

Legtöbbször úgy megyünk el régi házak mellett, hogy észre sem vesszük, ha kikandikál egy-egy régi boltnév, eligazítótábla, hirdetés. Betűk mellett élünk, és néha csak a legfeltűnőbbeket vesszük észre, a legmodernebb plakátokat, a legmodernebb márkákat, logókat, betűtípusokat, pedig ők - a régiek - is itt vannak még egy elfeledett időből. Vajon már semmit sem jelentenek nekünk? Megfejthetetlen töredékek? Tipográfiai szellemek? A láthatatlan történelem lenyomatai? Ismerősek és ismeretlenek egyszerre. Mint az, ha leírom: „TILOS AZ Á.”

A legújabb kitalálósdihoz ezzel a pár szóval tenném föl ezeket a feliratokat, amelyek valamikor valakinek hordoztak információkat, valamikor valakinek olyan sokat jelentettek, mint nekünk ma a C&A, netalán a Tesco, vagy valamelyik bank logója.

Ismét Óralakat válogatását osztjuk meg veletek.

Csapó László cukrászda és kávémérés. Rákospalota. (Egy eladó telken levő romon.)

Elolvasom »


írta: automaton_aliza, 2011. nov. 11. 14:41 - címkék: feliratok, régiség és kategóriák: - 3 komment

Tetszett, főoldalra ajánlom!


Wandermark Történet Generátor

Szeretnél írni egy novellát? Ötletek szaladgálnak a fejedben, de az alaptörténet még nem kristályozódott ki teljesen? Írói blokktól szenvedsz, vagy szimplán nem jut eszedbe semmi?
Bármi is legyen a probléma, van remény számodra. Csak kattints a fantasztikus Történet Generátorra, és máris kézhez kapsz egy alaptörténetet, ami ösztönözhet és emelheti  írói karriered az ismeretlenből, az ismeretlen magaslatokba. ..... vagy valami ilyesmi.... a lényeg,hogy próbáld ki, vicces. Bár valahol kicsit lehangoló lenne, ha a steampunk irodalom, csak ezekből a klisékből állna, de ennek ellenére, ha valaki ez alapján írna novellát, bármikor szívesen elolvasom.

 

Szeretnél írni egy novellát? Ötletek szaladgálnak a fejedben, de az alaptörténet még nem kristályozódott ki teljesen? Írói blokktól szenvedsz, vagy szimplán nem jut eszedbe semmi?

Bármi is legyen a probléma, van remény számodra. Csak kattints a fantasztikus Történet Generátorra, és máris kézhez kapsz egy alaptörténetet, ami ösztönözhet és emelheti  írói karriered az ismeretlenből, az ismeretlen magaslatokba. ..... vagy valami ilyesmi.... a lényeg,hogy próbáld ki, vicces. Bár valahol kicsit lehangoló lenne, ha a steampunk irodalom, csak ezekből a klisékből állna, de ennek ellenére, ha valaki ez alapján írna novellát, bármikor szívesen elolvasom.

Történet generátor

(Eredeti szerző Flamara Halvorsen)



Justin Bieber megöli a steampunkot?

Tavaly kinek tetszett, kinek nem a Panic at The Disco! steampunkos videója, erről már nem nyitunk vitát: ízlések és pofonok. A gagyi kerettörténet mellett azért viszonylag ízléses berendezéseket és öltözékeket láthattunk.

Ezúttal még mélyebbre süllyed a "zeneipar" - igaz ez nem nevezhető már lassan csak "iparnak" - a steampunk kiaknázása és a tartalmatlan "pózerogtatás" terén: nevezetesen a barbiebabahangú Justin Bieber örvendezteti meg a kedves nézőket legújabb karácsonyi - pontosabban mikulásvárós - egyben "steampunkos videoklipjével.

Elolvasom »


írta: automaton_aliza, 2011. nov. 11. 13:18 - címkék: justin bieber, steampunk, Zene és kategóriák: Zenedoboz - még nincsenek kommentek

Tetszett, főoldalra ajánlom!


Steampunk a legújabb Doctor Who-ban?

Mrs. Hartigen, a repülő cápák világa, a rémisztő madárijesztők, clockpunk robotok. Lefedhető-e ennyivel a legújabb Doctor Who-ban megjelenő steampunk? Ez egy jó kérdés. Ha filozófiai szempontból nézzük, akkor nem teljesen, ha azonban csak a dekorációként tekintünk a steampunkos elemekre akkor igen, nagyjából ennyiről szól a Doctor Who „anakronizmusai”, alternatív „időzavarai”.
De tereljük először filozófiai síkra a kérdést. Nemcsak azért, mert ez a téma sokkal komolyabb és elméletibb, és talán így az eddig a sorozattól békésen tartózkodó értelmiségieket is rávehetünk, hogy meg-meg nézzenek egy epizódot, hanem azon egyszerű prózai oknál fogva, mivel nemrég ért véget az új sorozat 6. évada, amelynek az utolsó epizódja nevezzük úgy „szuperanakronizmussal” kezdődött, történetesen megállt benne az idő, s a történelem összes epizódja egyetlen időintervallumban játszódott le, az ókori egyiptomi piramisépítésektől kezdve, Napóleonon át, Churchillig, aki mint láthattuk cézárnak – azaz római császárnak – neveztette ki magát. Zeppelinek borították az égboltot, ez pedig már önmagában is steampukosan emblematikus.
Hogy mi is az a szuperanakronizmus? Ezt az időtlen időt, idő nélküli időt, vagy „szuperidőt” úgy érthetjük meg igazán, ha megnézzük azt az epizódot, amelyben a Síró angyalok először tűnnek föl. Akkor a Doktor egy videokazettáról reális időben beszél 2000 valahányban 1969-ből. Ugye milyen zavaró, hogy egyetlen mondatban azt mondhatom két időpontban beszél? Az kevésbé érdekel minket ezt, hogyan teheti, meg úgyis kiderül, ha valaki megnézi az epizódot. Az azonban izgalmasabb mit is jelenthet ez?

Miss Hartigan, a repülő cápák világa, a rémisztő madárijesztők, clockpunk robotok. Lefedhető-e ennyivel a legújabb Doctor Who-ban megjelenő steampunk? Ez egy jó kérdés. Ha filozófiai szempontból nézzük, akkor nem teljesen, ha azonban csak a dekorációként tekintünk a steampunkos elemekre akkor igen, nagyjából ennyiről szólnak a Doctor Who "anakronizmusai", a múlthoz kötődő "időzavarai".

De tereljük először filozófiai síkra a kérdést. Nemcsak azért, mert ez a téma sokkal komolyabb és elméletibb, és talán így az eddig a sorozattól békésen tartózkodó értelmiségieket - komoly "úriembereket" és "úrinőket" - is rávehetünk, hogy meg-meg tekintsenek egy epizódot, hanem azon egyszerű prózai oknál fogva, mivel nemrég ért véget az új sorozat 6. évada, amelynek az utolsó epizódja nevezzük úgy "szuperanakronizmussal" kezdődött, történetesen megállt benne az idő, s a történelem összes epizódja egyetlen időintervallumban játszódott le, az ókori egyiptomi piramisépítésektől kezdve, Napóleonon át, Churchillig, aki mint láthattuk cézárnak – azaz római császárnak – neveztette ki magát. Felhőkarcolókból jártak a gőzmozdonyok, az égen léggömbökkel szálltak a kocsi, a gyerekek pterodactyluszokkal játszottak.

Elolvasom »



Angol steampunk vonatozás Budapestről Erdélybe

Igen, jól halljátok, jól olvassátok. Valami egészen elképesztő készülődik. Jenny Anderton és Blayn Parkinson egy Royal Hungarian Express Halloween Night rendezvényt hirdettek meg jövőre, azaz 2012. október végére. (2012. október 27-28.)

A lényeg, hogy egy steampunk reméljük gőzöst terveznek Budapestről indítani. A Királyi váróterem találkozási helyszínül a Nyugati Pályaudvart teszi gyanússá.

Innen egy hét órás út kezdődik Erdélybe a valódi Vajdahunyad várába. Sajnos szegény külföldieket ki kell, hogy ábrándítsuk ennek a várnak semmi köze sincs Draculához - azaz a karóba húzó Vlad Tepeshez -, annál inkább Luxemburgi Zsigmondhoz, a Bethlen családhoz, na meg itt élt Szilágyi Erzsébet is, tudjátok Mátyás király édesanyja.

Itt aztán folytatódik az éjszakába nyúló kaland, majd pedig a visszaút következik nem sokkal éjfél után ugyanazon a vonaton és vonalon.

Részletkérdésünk, amire majd még válaszokat keresünk: valóban a Nyugatiból fog indulni-e ez a vonat, mivel a Budapest-Timisoara Nord vonal a Keletiből indul? A Keletiben is egyébként elég impozáns az étterem találkozóhelynek.

Az ajánlat szerint egy utazás páronként első osztályon kb. 107 ezer forint (350 euró), másodosztályon kb. 55 ezer forint (180 euró).

Mindenesetre, ha igaz a rendezvény híre, már idén érdemes gyűjteni rá, mi mindenképpen szeretnénk csatlakozni.

Facebook event



Jegybemutató ínyenceknek

 

A Régiségmániások kerestetnek sorozatban ezúttal szintén Óralakat "műtárgyairól" olvashattok, mint ahogy a címből is kiderül jegyekről lesz jó. Gondoltatok már arra, hogy ezek az általában létüket a kukában befejező papírfecnik akár pár évtized múlva kincset érhetnek?

---

Szeretnék bemutatni nektek néhány érdekesebb jegyet. Amolyan képzeletbeli utat tehetünk az ország néhány pontjára. A képen bemutatott jegyek nagy része önmagában is viszonylag ritkának mondható, de külön érdekes, hogy a legtöbbet soha nem használták fel.


Ha elindulunk a képzeletbeli múltbeli utazásunkra, akkor először még egy kicsit ismerős lehet a jegy… Jó utazást kívánok mindenkinek! A budapesti BKV jegye most lila, korábban rózsaszín, az előtt a villamosjegy sárga volt, a busz pedig kék. Mai árak után szinte hihetetlen, hogy a villamosjegy 1 Ft, a buszjegy pedig 1Ft 50 fillér. Akinek ez is sok, annak mondom gyorsan, hogy képzeletbeli utazásunk jegyei közül, majdnem ezek a legdrágábbak. (Csak a Siófok-Keszthely vasúti jegyünk fog még 1,70-be kerülni.) A többi olcsóbb lesz.

Elolvasom »


írta: automaton_aliza, 2011. nov. 10. 13:36 - címkék: jegy, régiség és kategóriák: Érdekességek, Képtár - még nincsenek kommentek

Tetszett, főoldalra ajánlom!


KEITH THOMPSON - abszurd és "steampunk alkotó"

Egy korábbi bejegyzésben már bemutatásra került egy igen megkapó steampunk regény a Leviathan, Scott Westerfeld tollából. Nos, szép és jó, ám az illusztrátorról nem esett szó, ezt szeretném pótolni.

Keith Thompson nem egyszerűen csak jól rajzol (fest?), hanem elképesztően jól alkot! A munkái élnek, szinte kimásznak a képernyőről, s talán éppen emiatt olyan nagyszerűek, bizonyos esetben hátborzongatóak, mert nem csak az említett könyv steampunk illusztrációit alkotta meg, hanem bizony élőholtakat is "teremtett".

De túl sokat beszéltem, íme néhány "csemege" ízelítőnek.

propagandaNémet Birodalmi propaganda Törökországnak. Érdemes figyelmet szentelni a részleteknek!

Elolvasom »



Csajok, teljes gőzzel!

Ezúttal csupán egy afféle "random" válogatással rukkolok elő hölgykedvelő olvasóink számára. A képek többsége az idén febuárban kiadott Victorian Secret: Girls of Steampunk kiadványból származik.

Következzenek a hölgyek, a teljesség igénye nélkül.

A steampunk szárnyakat ad!

Elolvasom »


írta: automaton_aliza, 2011. nov. 9. 15:05 - címkék: képek, nők, steampunk és kategóriák: Képtár - még nincsenek kommentek

Tetszett, főoldalra ajánlom!


Steampunk nagyok beszélgetnek

Így értekeztek a World Fantasy rendezvényen október 29-ről steampunkról annak "alapító atyái" - mármint, akik rájöttek először és definiálták tudtunk szerint, hogy mi a steampunk - a Tim Powers, K. W. Jeter, James Blaylock és John Berlyne.

Beküldte: Acélpatkány



"Guglis" babák nagykönyve

Idén a Press Limited jóvoltából jelent meg az a csináld magad könyvecske, mely kalauzunk lehet abban, miként álljunk neki steampunkos, fura textilfigurák készítésének.

Szóval ha úgy érezzük egy csipet kreativitás sincs bennünk, mégis szeretnénk egy ügyes kis figurát gyártani ajándékba vagy csak úgy magunknak, mindenképpen kukkantsunk bele a Steampunk Softiesba!

A könyv Sarah Skeate és Nicola Tedman szerzeményei. Nicola Tedman neve a Harry Potter filmek kapcsán lehet ismerős. Sarah Skeate szintén modelleket készít, szintén Nicola Tedmannal rakták össze a korábban a Zombie Felties - hogyan csináljunk otthon zombibábokat? - füzetet.

Jó hír azoknak, akik nem tudják beszerezni a könyvet, Google Bookson megtekinthető az első két bábuig:



A divat forgandó

Figyeljétek az évszámokat!

via Dr. Monocle



Madárkák talált tárgyakból

Aki idén nyáron ellátogatott Budapesten Földalatti Vasúti Múzeumba az szemezgethetett abból, mennyi mindent képesek elhagyni az emberek úton-útfélen.

Van, aki az ilyen tárgyakból nem kiállítást rendez ezekből, hanem fel is használja őket illedelmesebbeknek úgy írom zöld gesztusként, akik meg úgy is tudják, hogy milyen drága a művészkedés inkább: "így olcsóbb alapanyagot beszerezni" jelmondattal.

A Mullanium stúdió így díszítette fel egy unalmassá vált antik madármodell-gyűjteményének egyes darabjait.

Elolvasom »



Paleofuturizmus a Smithsonian oldalán

Matt Novak a paleofuturizmus blog szerkesztője - és szerencsére a Smithsonian Intézet weboldala -, sem elégedett meg annyival, hogy csak a saját weboldalán közöljön a tematikával foglalkozó írásokat.

Így 2011 szeptemberétől a washingtoni csodamúzeumkomplexum online magazinjában blogformában ugyan, de egy teljes rovatot szenteltek a retrofuturizmusnak.

Aki tehát még mindig nem unja azt felidézni hogyan képzelték őseink a jövőt, már a Smithonian weboldalát is böngészheti. Garantáltan nem fog csalódni benne!

Paleofuturizmus a Smithsonian oldalán!

Paleofuture blog



Kontakt és Médiaajánlat

A szt!mpank blog 2008. októberében indult a steampunk szubkultúra népszerűsítése céljából a freeblog.hu blogszolgáltató alatt. A blog nyomán jött létre a Hungarian Steampunk Community társaság.

A blog tartalmaira, beleértve ebbe a saját képeket Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Így add tovább! 2.5 Magyarország License érvényes.

Az oldal Google Page Rankje jelenleg 4-est kapja a tízből.

Dsl Dynamic Pool Szolnok, Magyarország a Microsoft-IIS/7.0 szerver lokációja. Nagyjából 2 080 egyedi weboldal van amely hivatkozást tartalmaz erre. Internet/Ingyenes szolgáltatások a DMOZ kategóriai. A felhasználók többsége Magyarország, Kína, Románia, Szlovákia (Szlovák Köztársaság)-ból. A szerver gyorsabb a megmért weboldalak 57%-ánál, 1274 millimásodperc esetén. A kulcsszavak listájához tartoznak, Legfrissebb, Naptár, Tumblr, Linkek, Boltok, STEAMPUNK TALÁLKOZÓ: febuár 26!, cikkünk, naptr, steampunk tallkoz. A weboldal utf-8 character set-tel van kódolva,
Sztimpank.freeblog.hu IP 'Internet Protokoll' száma 88.209.249.54. Amelynek a földrajzi lokációja 47.18, 20.2. 31.70 százalék az összes felhasználó között Budapest városból származik. Nagyjából 892 380 havi látogatója van, amelyek átlagosan 2,35 oldalt néz használatonként. "Alice Gőzországban American Mcgee's Alice // Szt!mpank A", "Ada Byron Címke // Szt!mpank A Magyar Steampunk Blog", "Csináld Magad Gőzgépek // Szt!mpank A Magyar Steampunk Blog", "First European Steampunk Festival Címke // Szt!mpank A Magyar", "Videók Kategória // Szt!mpank A Magyar Steampunk Blog"-on keress oldalakat

Nagyjából 2 080 egyedi weboldal van amely hivatkozást tartalmaz erre.

A felhasználók többsége Magyarország, Kína, Románia, Szlovákia (Szlovák Köztársaság)-ból. A magyar látogatók 30%-a Budapestről érkezik.

A szerver gyorsabb a megmért weboldalak 57%-ánál, 1274 millimásodperc esetén.

Az oldalnak nagyjából 892 380 havi látogatója van, akik átlagosan 2,35 oldalt néznek használatonként. (lásd: Bizinform)

Facebook oldalunk, ahonnan rendszeresen érkeznek látogatók: http://www.facebook.com/pages/Hungarian-Steampunk-Community/260762056526

Kontakt:


írta: automaton_aliza, 2011. nov. 7. 16:18 - címkék: kontakt és kategóriák: -

Tetszett, főoldalra ajánlom!


Régen sem ment minden könnyen...

Amint az lentebb látható rövid mozgóképen jól is látszik.

De természetesen, akkoriban csak úriemberek léteztek, így elegánsan oldottak meg mindent. Legalábbis, amennyire csak lehetett.

S bár a képen nem igazán látszik, de a lövések számából ítélve, minden bizonnyal egy-egy elegáns fegyvert használtak a párbajozók.

Szerintem az 1869-es "évjáratú" Smith & Wesson 6 lövetűjét.

funny gifs

Forrás

(A bejegyzés eredeti szerzője: Nowotny)


írta: automaton_aliza, 2011. nov. 7. 14:36 - címkék: kép és kategóriák: Képtár - még nincsenek kommentek

Tetszett, főoldalra ajánlom!