Bill Carman - koreai képepika
Bill Carman, koreai művész saját állítása szerint eddigi élete meglehetősen fantáziadúsan telt: titkosügynök édesapja és csempész édesanyja mellett ugyanis mindig csak halászott, nem meglepő, hogy szüksége lett valami új kikapcsolódásra is. Így talált rá a művészetre, azon belül is a steampunk popszürrealista irányzatára.
Ez jó humorérzékkel megáldott koreai művész a kortárs útkeresőkhöz hasonlóan valódi polihisztor. Mindenfélével foglalkozott, ami a vizuális művészeteken belül a festészethez és a grafikához köthető: volt art director, illusztrátor, dizájner; készített már művészi képregényt, a halászaton kívül pedig rendszeres elfoglaltságai közé tartozik a festés is.
Bill Carmant a steampunk kapcsán kivételes művészi látásmódja miatt érdemes bemutatnunk. Carman világa eltér mindattól, amit a steampunk közhelyek produkálnak. Képein a kortárs popszürrealista irányvonal jellegzetes, naiv "állatkái", "emberkéi" - írhatnám azt is, hogy humunculusai - gépiesen mutálódott élőlényeknek tűnnek; lábaik megnyúlnak, van hogy eggyel több vagy kevesebb fülük van, és általában egész testük eggyé válik a fémmel.
Steampunk Alchemy monitor
Igazi magyar arts and crafts!
Sztojanov Péter elkészítette a Steampunk Alchemy billentyűzetéhez tartozó LCD monitort, egy Dell 19''-os képernyő felhasználásával. Az eredmény a The Steampunk Workshopbe illő lenyűgöző produktum:
Aki pedig hasonlót szeretne alkotni, nem kell messzire mennie csak tovább kattintania: részletes instrukciók magyarul és angolul a Steampunk Alchemy weboldalon, illetve Jake von Slatt mesternél.
Újranyílt a "Párisi Nagy Áruház"!
"Az Andrássy út felől már hívogatja a járókelőt a helyreállított homlokzat. A kőburkolat makulátlanul tiszta, a szobrok és domborművek körvonalai élesek, a bejárat fölé visszakerült a felirat: Párisi Nagy Áruház. A rekonstruált földszinti portálokat fémes hatást keltő, tompa fényű kerámialapok borítják. A burkolat az egykori Zsolnay kerámiaborítást idézi, de az aranyszínű dizájnlámpák és az üvegezett főbejárat szabálytalanul dülöngélő pálcái már jelzik, nem egyszerű felújításon esett a hányatott sorsú szecessziós nagyáruház..." (forrás és a teljes cikk)
Az újranyitásról egy izgalmas beszámolót olvashattok a Kult-túráim blogon.
A rekonstrukcióról: építészfórum.
Az újranyílt áruház twitteren is követhető.
Igény szerint a vállalkozó blogolvasókkal el is látogathatunk a felújított Lotz terembe! :)
A néma Mátrix
Íme egy újabb sci-fi némafilmesített paródiája a Star Trek és az Alfa Holdbázis után szabadon a Mátrix (Chelloveck ajánlásával). Az orosz színművészek a Bolsaja Radznica tagja igazán kitettek magukért, egy igen kreatív, szellemes kis filmet hoztak össze. Neo és egy tipikus némafilmes figura ötvözete találó és poénos megoldás.
A gonoszok nagyon gugglisak, a jók pedig nagyon jók.
Nem is írok róla többet. Ezt nézni kell.
A teljes film:
Steampunk vs Cyberpunk?
Minket is meglepett, de jelenleg mi steampunkok örülhetünk, hiszen a világhálón nem - az ortodoxabb science fiction trend - a cyberpunk a keresettebb. A google trends adatai alapján a steampunk népszerűbb a hanyatlást mutató cyberpunkkal szemben.
Persze a változások viszonylagosak, és egy megugró trend ugyan jelenthet számunkra pozitív tendenciát, az évek folyamán még változhatnak a grafikonok, és előfordulhat, hogy a gőzös irány nem más, mint egy gyorsan múló szeszély.
Érdekes, hogy a legtöbb országban a steampunk vezet 2009-ben jelentős fölénnyel. Kivétel persze van. Meglepetésünkre pont Lengyelországban is a cyberpunk az erősebb, ahogy a finneknél, olaszoknál és spanyoloknál is. A steampunk még mindig az USA-ban a legnépszerűbb, az Egyesült Államokat követi Új-Zéland, Kanada, Ausztrália. 6. helyen szerepelnek az angolok és csak 10.-ek a németek.
Jóslataim szerint Magyarországon a cyberpunk lehet az erősebb hasonlóan az olasz helyzethez.
Részletesebb eredmények az alábbi linken:
Steampunk vs Cyberpunk - Google Trends
Az első német steampunk LARP
LARP: Live Action Roleplay, magyarországon Live-ként ismerik. Egyszerűen elmondva ez az élő szerepjáték. Magyar wikibejegyzés
Az embergép - Industriepalast
A közkedvelt pozitivista metafora, mely szerint az emberi szervezet úgy működik, akár egy gépezet, kap posztmodern mozgóképbe foglalt értelmezést Henning R. Lederer animációs filmjében. Az animáció az expesszionista Fritz Kahn 1927-es, lenyűgöző testgép posztere alapján készült. Most nálunk is megtekinthető Beren ajánlásával. :)
Henning R. Lederer - Industriepalast
A sárga zombi esete - avagy hogyan váljunk alapítványból nonprofit terrorista szervezetté
Hol is kezdjem? Ah, igen az Oktogonnál! Mivel ott találkoztunk az időben érkezőkkel. Név szerint Aliza, Rókamóka, Tix Vincent_Faust és jómagam indult el nemsokkal négy óra előtt az Aloé kávéházba, hogy eltöltsünk egy jó, gőzös estét. Olyan remekek voltunk, hogy nyitás előtt érkeztünk! Így hamar elfoglaltuk a helyünket a hangulatos helyiség leghátsó termének leghátsó vermében...
akarom mondani, kellemes végében...
Happy Steampunk Halloween!
Steampunk-dizájn-technológia az electrose.hu-n - és az új fejléc
"A steampunk hisz abban, hogy a kézműves munka öröme kárpótol minket az elhidegülő, minimalista megoldásokért."
Ha érdekel a téma, automaton_aliza ír erről az electrose.hu-n (girlpowered by PC World):
Steampunk és technológia - az anakronizmus dizájnja
Ezenkívül bejelentésre kerül, hogy a holnapután 1 esztendős szt!mpank blog új sablont kap.
A fejléc már megtekinthető:
sztimpank - zeppelin beholder by ~automatonaliza on deviantART


















